A magyarok nem mindig éltek itt a Kárpát - medencében. Sok-sok kilóméterrel messzebb, keletre van ősi kúltúránk bőlcsője. Lássuk hogyan éltek és mi késztette őseinket, hogy elinduljanak a mai Magyarország területére.

A magyarás körübelül 3000 - 2500 éve vált önálló néppé az Irtis - Isim és Tobol folyók között. Ennek mégkérdőjelezhetetlen nyoma a nép első megnevezése, hiszen onnantól, hogy külön emlegetnek egy népcsoportot már külön népről beszélünk. A magyar szó jelentése "beszélő ember": ar - er = ember, magy = beszél. Bár már ekkor önálló népcsoport voltunk a bizánciak gyakran egy kalap alá vették az egymás mellett élőket, így minket is onoguroknak neveztek. A későbbiekben valószínüleg így alakult ki plédául a mai hungarian megnevezés is.

A magyarok ekkoriban a sztyeppén élő nomádok voltak, de kis mértékben földműveléssel is foglakoztak. A nomadizmus nem a céltalan, össze - visszavánrdorlást jelenetette, hanem a természet maximális kiakanázását az állandó legelő kereséssel. Ez általában délről északra és északról délre történt.

Őseink jurtákban laktak. Ez egy nagyon könnyen összeszerelhető, lebontva körübelül 100 kg súlyú ház volt. Összeszerelése az értő kezeknek csupán 2-3 órát vett igénybe és érdekes módon a nők feladata volt. Építését úgy kezték, hogy előbb a berendezési tárgyakat helyezték el és eköré építették meg a jurta falait. Építés közben az istenfával tartották a kéménynyílás helyét. Ha ezt idő előtt  kivette valaki a jurta könnyen összedőlt, ezért is számított durva káromkodásnak, ha valaki az istenfát szidta. A jurta baloldala a férfiaké volt, a jobb a nőké. Középen volt egy szabad tűzhely, a bejáratnál a szolgálók aludtak, hátul pedig egy házi oltár volt. Ebben a korban nagyon figyeltek arra, hogy ne lépjenek a küszöbre, mert azzal könnyen fel ébreszthették a házi szellemeket.

550 körül megalakult a Nagy Tűrk Birodalom és ez vándorlásra kényszerítette a magyarokat, akik Baskíria területére menekültek, amit ma Magna Hungaria néven ismerünk, vagyis az Őshaza.

250-ben újra indulásra kényszerültek őseink és dél-nyugatra indultak a Don folyó környékére, ahol kapcsolatba kerültek a Kazár Kaganátussal, itt vették át a kettős fejedelemséget. Ez azt jelentette, hogy volt egy főfejedelem (kende) és egy alfejedelm (gyula). A kende foglakozott az általános ügyekkel, míg a gyula a hadsereggel. Az első fejedelmről, Levidiről nevezték el ezt a területet Levédiának. Tehát a Szent István által alapított állam, nem az első magyar állam, hanem az első keresztény.

A magyarokra ebben az időben a sámán kultusz volt a jellemző. Már ekkor is egyistenhit volt, az Ég Urát tisztelték. Ez nagyban megkönnyítette a későbbi keresztényságre való áttérést.

A korabeli hitvilág másik jellemzője volt a totemizmus. A magyarok szent állata a turul volt, ami lehetett egy sas, de a modern kutatások szerint inkább a kerecseny sólyom, ami amúgyis fontos volt a korabali magyaroknak. A turulhoz kacsolódó egyik legenda  Emeséhez, Álmos anyjához kapcsolódik. A történet szerint a madár álmot bocsátott Emesére és megfogant Álmos, aki kivezette népét Levédiából egy új hazába, bár oda sose nem léphetett be, ezért feláldozták.

850 körül a magyarok a kazár nyomás hatására Etelközbe vonlultak, majd innen 893-ban a besenyők támadásai maitt, elindultak a mai Magyarország felé. 894-ben rendszeresen kalandoztak Pannóniában, ami egyértelműen a honfoglalás előkészítése volt, míg végül 985-ben Árpád vezér körübelül 200.000 magyarral megérkezett a Vereckei - hágóhoz...

M.P.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.