Sorozatunk második részében a hagyományos magyar népvislet néhány elemét vesszük górcső alá.

Haj, bajusz és szakáll

A férfiak büszkék voltak bajszukra, és gondosan ápolták, ollóval nyírták. A hegyesre pödrött bajuszt régen a nemesek és a katonák viselték, innen átvette a köznép is. A 18. század végén betiltották ezt a viseletet. A 19. század második felében a kisodrott bajusz terjedt el, és leginkább az Alföldön kedvelték. Hegyesre vagy csigaformára kenték-fenték.

A szakáll rangot és kort jelzett. A feudalizmus idején egyes vidékeken csak a nemesek viselhettek szakállat; náluk a körszakáll volt általános. 1848 után a szakállviselet elterjedt a köznép között is, és népszerűvé vált a Kossuth-szakáll. A Dunántúlon az úri viseletet átvéve idősebbek teljes körszakállt növesztettek. Sok helyen viselnek barkót, pakumpartot vagy császárszakállat, de a legtöbben szakáll nélkül járnak.

A férfiaknál a hajviselet hossza többször is változott. A honfoglalók például rövidre nyírt hajjal jártak, de a kereszténység felvétele után hosszúra növesztette haját a magyar. A török korban szokásba jött a fej borotválása is, amit egyes vidékeken a 18. század végéig megőriztek. A hosszú, váll alá érő hajat rendszerint befonták, csimbókba kötötték. A haj levágása egyes hiedelmek szerint az ember megcsonkítását jelenti.

A nők hagyományosan hosszú hajjal jártak. Hajukat régen csak büntetésből vágták le. A főkötő felerősítéséhez egyes vidékeken szokás levágni az asszony hajának egy részét. Csak a lányok járhattak kiengedett hajjal. Gyakran azonban az ő hajukat is befonták; a fonatot vagy fonatokat szalaggal díszítették, és fogták össze. Az asszonyok hajukat kötelezően feltűzték, vagy csomóba tekerték, sokszor fonás nélkül. A néphit varázserőt tulajdonított az asszonyok hajának.

Fejrevalók

 

Az asszonyok sokféle alakú és méretű kendőt viseltek. Ezek között vannak hosszúkás és négyzet alakúak, kisebbek, vagy akár az egész testet beborítók. A nagy fehér lepedő a fehér gyászt jelezte. A kendőt megköthetik az áll alatt, vagy a tarkón, vagy turbánszerűen csavarhatják a fejre. A főkötők az asszony hajának megtartására szolgálnak. Keményebb anyagból készülnek, fakéregből, kéregpapírból, vagy keményített vászonból. Változatos alakú kéregfőkötőket hordtak. A fejfedőkkel az alkalomhoz és az időjáráshoz is igazodtak, például otthon csak egy egyszerű puha főkötőt tettek fel. A kendőre kalapot, szalmakalapot is vettek, különösen Erdélyben.

A lányok pártája a szüzek által viselt virágkoszorúból alakult ki, és a szűziességet jelképezi. Ha egy lány ezt elveszti, akkor szégyenszemre le kell vetnie díszét. A párta gyűrű alakú, gyöngyökkel kirakott, és hátul selyemszalagok lógnak róla.

A férfiak egyaránt hordtak kalapot, sapkát és süveget, bár a sapka jobbára téli viselet volt. A kúp alakú sapka lehet prémes vagy prém nélküli. A gazdagabbak kalapjukat színes szövettel díszíttették. A sapka anyaga juhbőr; a szőrmés vadbőr kalap nemesi kiváltság volt. A süveget nemezből készítették. Leginkább a 16-18. században divatozott, a 19. század második felére eltűnt. Legtovább a pásztoroknál maradt meg. A katonák csákós süveget hordtak, és a nép utánozta őket, még akkor is, ha a hatóság botbüntetést helyezett kilátásba.

A kalapok laposabbak, és szélesebb karimájúak, mint a süvegek. Formája sokat változott. Régen is hordták, de csak a süveg után vált népszerűvé a széles karimájú kalap. A karima szélességét rendeletekkel igyekeztek szabályozni, de minden rendelet hatástalannak bizonyult a divattal szemben. A karima szélessége később csökkent, de a pásztoroknál sokáig megmaradt a széles karima. Ezek a kalapok inkább a süvegre emlékeztetnek. A Kossuth-kalap a Bach-korszakban terjedt el.

A kalapot pántlika, toll vagy bokréta díszíthette. A vőfélyek és a katonaviselt legények (kiszolgált katonák) színes pántlikát kötöttek kalapjukra. A daru, a sas és a kócsagtoll viselete nemesi kiváltságnak számított. Tollat, vagy bokrétát csak a legények vagy a pásztorok tűzhettek kalapjuk mellé.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ingek

A régi magyarok a hosszú inget kedvelték, de ezt a rövid ing váltotta fel, és csak a csángóknál maradt meg. Egyes vidékeken a női ingek szabadon hagyják a melleket, a hasat és a hátat; ezeket vagy a magasra húzott pendely, vagy egy vászonöv takarja. Vannak helyek, ahol a női inget elöl nyitott vászonkabát helyettesíti.

A férfiingek egy ősi típusa a lobogó ujjú, derekatlan borjúszájú ing. Régi paraszti viselet, a 19. század közepéig volt általános. Régebben még rövidebbre szabták. A Jászkun kerület a jobbágyoknak és a pásztoroknak betiltotta a nagyon rövid derekú ingeket. Készültek hosszabb, derekas borjúszájú ingek is. A csípő alá érő ingeket a gatyába tűrték. Erdélyben több helyen is térdig ért az ing, amit derékban övvel fogtak össze. Később Kelet-Erdélyben is a rövidebb ing jött divatba, ami a románoktól is megkülönböztette a magyart. A lobogós ujjú derekas ingek a 19. század második felében terjedtek el az Alföldön. Ezek már gyári alapanyagból készültek. Az újabb ingek már szűkebb ujjúak, és kézelővel is el vannak látva.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

M.P.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://otthonunk.blog.hu/api/trackback/id/tr902635805

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása