Előszó

2010.11.24. 17:10

Magyarország... Egy kis állam Európa szívében, több mint ezer éves múlttal és kúltúrával, csodálatos tájakkal, ízekkel és emberekkel.  Egy ország, amely a középkorban Közép - Európa legnagyobb, legerősebb állama volt. Az ország amely nagyon sokáig védte nyugatot a törököktől és amely szerencsétlen -és egyben szerencsés- földrajzi fekvése miatt mindig is más országok útjában állt. Mégis manapság a világnak nem ezek jutnak először eszébe amikor ránk gondol.

Magyarország, ahol húsz éve folyik a rendszerváltás. Magyarország a böszmeségek hazája. Az ország, ahol pénzzel bármit meg lehet tenni, az ország, ahol sokszor ember embernek farkasa. Hogy miért? Szerintem a rossz politikai irányítás, manipuláció és hazugságok miatt, de ebbe most nem szándékozom belemenni. Egyrészről, mert nem akarok politikai állásfoglalást tenni, másrészről, mert úgy látom, hogy az utólsó két állítás változóban van. A későbbiekben ezekről is lesz szó.

Most inkább szeretném néhány szóban kifejteni a blog ars poeticját.

A blog kis házánkról fog szólni. Múltjáról, jelenéről, jövőjéről. Történelméről, tájakról, élővilágról, magyarokról, akikre büszkék lehetünk. Érdekességekről, legendákról, mondákról, aktualitásról, stb. Szóval minderől, ami Magyarország. Mindezt azért teszem, mert szeretem a hazánkat. Úgy gondolom, hogy el van hanyagolva, bár mostanában kezd ismét felébredni a hazaszeretet az emberekben... ezért remélem, hogy lesz is olvasóm. :) A blog politikai, vallási állásfoglalás nélkül fog üzemelni. A kommentekben is kérem ezért, hogy egymás sértegetését, megbántását hanyagoljuk. Épp elégszer összeugrasztottak már minket... itt az ideje az összefogásnak. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem lehet kommentelni. De igen lehet, sőt kell is hisz annyi téma van, amiről lehet beszélni. De! Mindezt úgy tegyünk, hogy nem sértjük meg embertársunkat és tiszteletben tartjuk a véleményét. Engem az se zavar ha valaki nyíltan vállalja a politikai, vallási hovatartozását, de amint ezt úgy teszi, mint ahogy említettem, törlöm a hozzászólását.

Célom egy kis közösség létrehozása, ahol együtt ápoljuk, gondozzuk hagyományainkat. Megbeszéljük az ország ügyes - bajos dolgait. Szívesen várok mindenféle téma felvetést, fotókat stb. Ezeket küldjétek el a lentebb található e-mail címre. Igyekszem legalább hetente (de remélem sűrűbben is tudom) frissíteni a bejegyzéseket. Sok ötletem van még a bloggal kapcsolatban és remélem idővel meg is valósulnak, de ehhez Ti is kelletek, hogy partnereim legyetek benne. :)

Előre is köszönöm mindegy egyes látogatónak, ha időt szán írásaim olvasására és  ha véleményt nyílvánít.

Ahol elérhettek: otthon.magyarorszag@gmail.com

És kezdésnek itt egy szép dal a Hungarica együttestől (http://www.hungaricamusic.hu).  Ebben benne van minden, amiről a blog szólni fog.

M.P.

A bejegyzés trackback címe:

https://otthonunk.blog.hu/api/trackback/id/tr792470718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása